Magunkról
Mindannyian keresünk valamit itt a Földön. Többnyire anyagi biztonságot. Azt mondjuk nincs időnk és energiának a szellemi fejlődésre a napi harcok után. Megelégszünk tehát ennyivel. De boldogok vagyunk-e? Emlékszünk-e még a szeretet és harmónia ízére, illatára, érzésére? Emlékszünk-e, mit éreztünk néhány rövid pillanatig, amíg lelkünkben béke honolt? Mindannyian azt szeretnénk, hogy ezek a pillanatok örökké tartsanak. Én is ezt akartam. Így lettem útkereső.
Both Annamária vagyok.
1965. augusztus 20-án az Oroszlán jegyében születtem Budapesten.
1980 óta foglalkozom ezotériával. Ösztönösen éreztem rá a szellemtudományi megközelítésekre, és az Univerzum működésének alapjaira. Legjelentősebb jele annak, hogy a Sors különlegességet tartogat számomra, utam megkezdése után 4 évvel történt. Egy lelki segítségre szoruló ember feltett kérdésére - mely életútjával és karmájával volt kapcsolatos - válaszoltam. Egy évvel később az illető visszajött hozzám, és kezembe adott egy könyvet. Rudolf Steiner: Hogyan jutunk a Magasabb Világok megismeréséhez c. műve volt, és elmondta, hogy egy évvel ezelőtt az ő kérdésére válaszolva szinte szóról szóra felmondtam az előbb említett könyvet. A dolog érdekessége az volt, hogy addig a pillanatig sem Steinerről, sem az antropozófiáról, sem a szellemtudományról nem hallottam.
Az utam ettől kezdve vált tudatosabbá. Hiszen nem lehet véletlen, hogy tudom azt, amit elvileg nem tudhatok.
Megfigyeléseim szerint az életemben a szellemtudományi próbákat először a hétköznapi életemben élem át, később ez a személyes tapasztalat, valamint ezek megfogalmazott igazságtartalma a „véletlenül” kezembe kerülő szakirodalomban visszaigazolást nyernek (először a tapasztalat és a megélés, a lényeg megfogalmazása, utána az elméleti sík).
Az elmúlt években folyamatosan tettem le a szellemtudományi vizsgákat. Felébredt a léleklátói és szeretetgyógyítói képességem, és beszélgetések formájában 25 éve tanítom az érdeklődőket, 2000. szeptembertől pedig az Adeptus Szellemi Iskola keretein belül (melyről bővebben az Iskola és Tanfolyamok címszó alatt írok).
Platón szavaival kívánok mindenkinek sok erőt, szeretetet és építő gondolatokat a mindennapokhoz:
„Ami könnyű, az könnyelművé válik.
Ami szép, az mindig nagyon nehéz.”
Baráti üdvözlettel:
Both Annamária
Az Adeptus Szellem Iskola Vezetője
A honlapon látható festmény Kerek Krisztina alkotása, címe: "Ó-Egyiptom és az Adeptusok". Hálás köszönetünk érte!